Hey, slow it down
whataya want from me ---?
whataya want from me ---?
Hey, ohayou -
i think, it messed me up! összezavar, összekuszálnak a gondolatokat és a tettek. egy pillanatra leállnak gondolkozni, de semmi értelmes nem jut az eszembe. mit kellene tennem? engednem vagy marasztalnom? magam sem tudom mit érzek, mit teszek, mit akarok, magam sem tudom ki vagyok! hey, what do you want from me ---? te mit akarsz tőlem ---?
nem látom tisztán.
rájöttem arra, hogy nincsenek nagy gondjaim egy-két dologgal. az álmomnak igaza volt, lassan elmúlik egy érzés -- az amelyikhez eddig ragaszkodtam, talán az emlékkel a személy is távolabb kerül tőlem. vagyis, nekem nagyon úgy tűnik. tegnap Liával beszélgettem egy kicsit, érdekes, hogy egyre többet emlttem meg mostanság. neki mondtam azt, hogy ha átléped egyszer a barátság küszöbét, akkor már nem biztos, hogy gondtalanul, ugyanúgy vissza is léphetsz. ezek a dolgok általában megtörnek. az én esetemben is ez történt. hiába maradnánk "csak barátok" az egyikünk végül feladná úgyis. mert nem tud ezzel együtt élni, hogy "csak". még ha először azt is állítja, de lehet így.. akkor is, érzem, tudom magamról, hogy ez nem lesz így végig.
idejében kell tovább lépnünk. még ha fáj is, nehéz is.
hiába akarjuk a múltat újra, azokat a jó beszélgetéseket. már nem kaphatjuk meg ugyanazt. változtunk az évek alatt. és félünk a másiktól, hogy sokat mondunk, hogy félre ért, hogy.. már megint többet akarna, hogy már megint csak szenvedne ha felhoznák egy adott témát! és mivel mindketten csak "csendben ülünk egymás mellett" nem jutunk előrébb. és igazából nem is kell, hogy előrébb jussunk. -- csak bekell látnunk, nincs tovább.
sokszor hallottam már. a szomorú írásaim mindig úgy jönnek le, mint ha búcsúznék, most azonnal indulok vmerre és többé nem jövök vissza. én is gy érzem. minden ilyen bejegyzésemben, át fut az agyamon a gondolat.. "akkor legyen ez az utolsó", de aztán mégis csak összeszedem magam. eldöntöttem már most. vidám búcsút szeretnék, ha egyszer megállok. mert nem szeretném, hogy arra a szomorú én-emre gondoljatok, azt akarom, hogy vidámnak és boldognak lássatok. és lehet valójában is az leszek abban a pillanatban.
mikor is jön el a végső búcsú ideje?
jelen pillanatban úgy érzem közel van. lényegében.. azt gondolom, hogy most a valóságban élek. az itteni barátaim is fontosak nekem, de ők itt vannak és nem ott ahol én. tudom, egyszer a sors úgyis összehoz minket, egyszer eljön a nagy találkozások ideje. és az egy boldog idő lesz. de addig szeretnék itt élni. "élj a mának!" - mert a múltból sok van, a jövőből kevés, de a mából csak egy.
just don’t give up, i’m workin’ it out.. please don’t give in, i won’t let you down, it messed me up, need a second to breathe. just keep comin’ around.
Hey, whataya want from me ---?
whataya want from me ---?
whataya want from me ---?
Hey, ohayou -
i think, it messed me up! összezavar, összekuszálnak a gondolatokat és a tettek. egy pillanatra leállnak gondolkozni, de semmi értelmes nem jut az eszembe. mit kellene tennem? engednem vagy marasztalnom? magam sem tudom mit érzek, mit teszek, mit akarok, magam sem tudom ki vagyok! hey, what do you want from me ---? te mit akarsz tőlem ---?
nem látom tisztán.
rájöttem arra, hogy nincsenek nagy gondjaim egy-két dologgal. az álmomnak igaza volt, lassan elmúlik egy érzés -- az amelyikhez eddig ragaszkodtam, talán az emlékkel a személy is távolabb kerül tőlem. vagyis, nekem nagyon úgy tűnik. tegnap Liával beszélgettem egy kicsit, érdekes, hogy egyre többet emlttem meg mostanság. neki mondtam azt, hogy ha átléped egyszer a barátság küszöbét, akkor már nem biztos, hogy gondtalanul, ugyanúgy vissza is léphetsz. ezek a dolgok általában megtörnek. az én esetemben is ez történt. hiába maradnánk "csak barátok" az egyikünk végül feladná úgyis. mert nem tud ezzel együtt élni, hogy "csak". még ha először azt is állítja, de lehet így.. akkor is, érzem, tudom magamról, hogy ez nem lesz így végig.
idejében kell tovább lépnünk. még ha fáj is, nehéz is.
hiába akarjuk a múltat újra, azokat a jó beszélgetéseket. már nem kaphatjuk meg ugyanazt. változtunk az évek alatt. és félünk a másiktól, hogy sokat mondunk, hogy félre ért, hogy.. már megint többet akarna, hogy már megint csak szenvedne ha felhoznák egy adott témát! és mivel mindketten csak "csendben ülünk egymás mellett" nem jutunk előrébb. és igazából nem is kell, hogy előrébb jussunk. -- csak bekell látnunk, nincs tovább.
sokszor hallottam már. a szomorú írásaim mindig úgy jönnek le, mint ha búcsúznék, most azonnal indulok vmerre és többé nem jövök vissza. én is gy érzem. minden ilyen bejegyzésemben, át fut az agyamon a gondolat.. "akkor legyen ez az utolsó", de aztán mégis csak összeszedem magam. eldöntöttem már most. vidám búcsút szeretnék, ha egyszer megállok. mert nem szeretném, hogy arra a szomorú én-emre gondoljatok, azt akarom, hogy vidámnak és boldognak lássatok. és lehet valójában is az leszek abban a pillanatban.
mikor is jön el a végső búcsú ideje?
jelen pillanatban úgy érzem közel van. lényegében.. azt gondolom, hogy most a valóságban élek. az itteni barátaim is fontosak nekem, de ők itt vannak és nem ott ahol én. tudom, egyszer a sors úgyis összehoz minket, egyszer eljön a nagy találkozások ideje. és az egy boldog idő lesz. de addig szeretnék itt élni. "élj a mának!" - mert a múltból sok van, a jövőből kevés, de a mából csak egy.
just don’t give up, i’m workin’ it out.. please don’t give in, i won’t let you down, it messed me up, need a second to breathe. just keep comin’ around.
Hey, whataya want from me ---?
